Rozs György

 

Rozs György a nevem 1955-ben születtem az erdélyi Szilágysomlyón harminc évig éltem Debrecenben és nyolc éve Sopronban élek a családommal, a fával kicsi korom óta mindég volt kapcsolatom, nyolcadikos koromban fafaragó versenyen országos második helyezést értem el.

Innentől nem is volt kérdés, hogy asztalos tanulónak jelentkezzek, majd a tanulóévek után ugyancsak a szakmában dolgoztam. Az intarzia is mindig érdekelt a cégnél hat magas képzetségü intarzia készítő dolgozott és közülük az egyikkel igen jó kapcsolatom volt, tőle tanultam de inkább autodidakta módon próbáltam ellesni elsajátítani dolgokat. Aztán Debrecenbe költözésem után munka mellett csináltam különböző dolgokat apró disz tárgyakat, de leginkább asztaltetők és komódokra kértek különböző neobarokk és egyéb díszítéseket a városban akkor még élő és dolgozó két műbútor asztalos mesternek és ugyancsak két faszobrásznak. Aztán vállalkozóként jó ideig nem foglalkoztam az intarziával, de különböző egészségügyi problémák miatt nem, és korom miatt sem, tudom az eredeti szakmámat rendszeresen gyakorolni ,ezért egy ideje elővettem régebbi kedvenceimet.

Röviden bemutatkozásképp ennyit szeretnék magamról elmondani, a fotókon szereplő munkáim nálam bármikor megtekinthetők. 

vissza